Y gerneráció

 http://www.tanuljnyelvet.eoldal.hu/

Készülj fel nyáron a nyelvvizsgákra, előrehozott érettségire, vagy csak hozd be a lemaradásod.

 Ezen keményen dolgozhattak az úriemberek. Mármint nem a zenén, hanem a koreográfián.

     Vannak bizonyos típusú emberek és kifejezett beosztásúak, akikkel könnyebben osztjuk meg a magánéleti gondjainkat. Itt most nem a hivatásos pszichomókusokra gondolok, hanem a fodrászra, taxisra, pultosra. Persze csak a legjobbakra.

A minap épp olyan helyzetbe kerültünk, hogy az épp aktuális késésben volt a munkahelyéről. Ünnep lévén a buszok alig jártak és a város széléről a központba kellett jutni. A telefonos kisasszonyok agyi kapacitását nem kívánom most vitatni, de 10 percbe tellett, amíg ketten felfogták, hogy merre járunk a pontos cím megadása után is.

     Na mármost megérkezett az autó, a sofőr csendben suhan át a városon míg mi az újdonsült párok módjára, kissé mámorosan az előző éjszakától, beszélgetünk és nevetgélünk. A volt szeretőm keres, megint, pedig régen ha nem is könyörögni kellett egy numeráért, de azért mindig én voltam a kezdeményező fél.

Felsóhajtok és rákérdezek, pedig szinte magamtól várom a választ: „Miért mindig az kell amit már nem lehet? „ Az épp aktuális megérti a kérdést és a mögötte lezajlott szituációt, amennyire a hátsó ülésről látom elsötétül az arca, megfeszül: „Nem akarok az ő fejével gondolkodni.” És mintha egy halk fogak között elsuttogott patkány rohadék foszlányt kaptam volna el. Végül is oldja a hangulatot kedves vezetőnk mikor felhangosítja azt az Edda számot amit mindketten utálunk.

     Lassan de biztosan érkezünk a kedves munkahelye felé én már elkönyveltem, hogy legalább sétálok egy jót, jó idő is van meg egy fél óra pont bele fért volna. Megérkezünk. Az úriember fizet/már meg sem próbálom állni a felét, csak ideges lenne tőle/ és megkérdezi a taxist hogy hazavinné-e a kisasszonyt. Nagyokat sápítozok és ellenállok, hogy engem nem kell, hazasétálok, meg úgy egyébiránt nagykislány vagyok én. De ők már leboltolták. A taxis is örülhetett a megbeszélt összegen jóval alul sikerült hazadobnia, de és ez inkább DE, ahogy kiszállt a kocsiból a drága, a taxisnak úgy megeredt a nyelve, mintha az eddig visszatartott szavak folyót fakasztottak volna.

     Dicsért, hogy én milyen rendes lány vagyok, hogy nem akartam elfogadni, a fuvart, de szerinte ha már ilyen jól nevelt fazonnal hozott össze a sors akkor használjam ki. Elmosolyodok és elmesélem neki a rögös utat, ahogy összejöttünk.  Persze csak dióhéjban alig volt több 5 percnél az út. Nagyokat derül a kellemeseknél és mélyről jövőket sóhajt a szomorú részeknél. Mikor megállunk visszanéz rám és azt mondja: „Nagy szerencsétek van egymással kislány, sok boldogságot kívánok!” Én megköszönöm az utat és hallgatóságot és már száguldok is a lépcsőház felé.

Ez talán valami olyasmi a lányoknál mint a fiúknál a sok szexpartner keresése, ők a magvaikat szórják, míg mi a történeteinket. Talán mindkét nemnek jobban kéne vigyázni kivel és hogyan osztja meg önmagát, nehogy ő sérüljön a végén.

A régi téma. A Vénusz és a Mars harca… de miért is harcolunk tulajdonképp?

 „Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást, amikor mind a kettő mást akar; a férfi a nőt, a nő a férfit.” Mondá nagy írónk Karinthy Frigyes

Egyeltalán honnan tudjuk mit akar a másik. Régen még nem kellett ennyit gondolkodni: volt a férfi, ha beleszeretett a nőbe elvette feleségül. Ma már arról is meg kell bizonyosodni, hogy az a nő aki megtetszett az utcán születésétől fogva nő-e. Semmi sem biztos.

Persze mondhatnánk, vannak az egyértelmű jelek, bejövünk-e az illetőnek, avagy sem. De talán mindenkivel megesett már, nem tudja hányadán áll. Akár randi lenne, egy munkahelyi helyes lány/fiú, vagy csak egy szemezés a bárpultnál.

Félreérthetetlen, ha odajönnek, és a szemünkbe mondják: Tetszel; meghívhatlak egy italra. De sokan megijednek ettől, akár arról van szó, hogy a kérdést fel kell tenni, vagy elfogadni az ajánlatot.

Akkor mégis mit kéne tennünk? Választhatunk az oly „bevált” módon, hogy várjuk a herceget (békát) fehér lovon (kocsin), vagy s.o.s. hirdetjük magunkat valamilyen elkeseredett randevúportálon, ahova a legtöbben ágyrajáró viszonyt kezdeményeznek csupán.

  Az idősebbeknek könnyebb volt, a ’70, ’80, ’90-es években volt színtere az ismerkedésnek. Ma már egy szórakozóhelyen vagy discoban ritkán ismerkedünk.

DE! Tegyük fel sikerült megtalálnunk azt aki tetszik, kiszúrtuk, közeledtünk/felszedtek, ám a boldogságban még korántsem úszhatunk. Jönnek a Sex és NY féle baromságok, mert belénk már azt nevelték, hogy legyünk rém óvatosak (csak kotonnal sexeljünk), de egyben nagyon is felszabadultak. Egyeltalán mikor szabad lefeküdnünk az adott illetővel?

Najó nem kell ennyire előrerohanni. A sex előtt még egy csomó más kellemetlen probléma felvetődik.

Folyt.köv.

Eizenstein életrajza lenyűgöző, kortársai szerint is messze meghaladta korát és előremutatott a film világában.

 „Az Ő Patyomkin cirkálója az egész világon esemény volt, amelyről még ma is beszélnek, írnak és amelyre a legjobb filmteoretikusok állandóan hivatkoznak.”

 Eizenstein, Szergej Mihajlovics (1898-1948). Szovjet rendező, kétszeres állami díjas, az OSZSZSZK érdemes művésze. Leszerelését követően Moszkvában állami ösztöndíjjal a japán színház és nyelv kérdéseivel foglalkozott.

 A sztrájk c. film volt első alkotása, ezt követte 1925-ben a Patyomkin páncélos, az 1905-ös forradalom filmje. Ezt követte az Október, majd a Régi és Új.

 1928-ban a Paramount szerződést ajánlott neki, amit később merev álláspontjuk miatt fel is bontottak, minden ajánlatát visszautasították. Mexicoban forgatott, ahol U. Sinclair anyagi támogatásával leforgattak 60 000 méternyi anyagot, amiből később a Que viva Mexico c. film készült, de sajnos ez torzó maradt. 1933-ban visszatért Moszkvába, ahol rendezéstant és esztétikát tanított a Filmművészeti Főiskolán.  
 

További művei: -Bezsini rét(1937)

• Jégmezők lovagja(1938),
• Rettegett Iván I.(1945),
• Rettegett Iván II.(1958)-halála után 10 évvel jelent meg.
   

A film szerkezete 

   A film három részre oszlik. Sokféleképp lehet Őket nevezni, de a fontos, hogy az akció keletkezik, kifejlődik és befejeződik. Expozíció, fordulat, befejezés. Az elején megvan az egyensúly, az felbomlik, megoldást keresnek az egyensúly visszaállítására, visszaáll az egyensúly. 
 

 Első  rész

   „A film szerkezete, kompozíciója és a benne lévő montázsformák szervesen nőttek ki a témából; a kompozíció kiegyensúlyozott zártsága klasszikus görög tragédiára emlékeztet. (A film öt részre tagolódik, középen a híres ködjelenet.) A konfliktusokat kifejező montázsformák tökéletes megvalósulást nyertek (lásd az odesszai lépcső montázsmegoldását, amelyről alapos elemzéseket olvastunk magától Eizensteintől); a némafilm valamennyi kifejezőeszköze a maga gazdag fegyverzetében csillog a pars pro totótól a film ritmusáig. Ez a némafilm megvalósította azt a paradoxont (s ebben Meisel zenéje csak segítő elem volt), ami a zene és a képi anyag "szerves" egységének megteremtésében például szolgált az audiovizuális filmművészetnek. Mindez azt mutatja, hogy Eizenstein a Patyomkin páncélosban maximálisan kihasználta némafilm montázsformái által adott stílus lehetőségeit, ami egyúttal azt is jelentette, hogy ezen az úton - az ismétlés veszélye nélkül - nem lehet továbbhaladni.

      Az első rész a film kezdetétől a második részig tart. A matrózok esti gyűlésétől a mosogatásig. A romlott hússal foglalkozó rész számottevő, hiszen ez a kiváltó oka a lázadásnak. Az utolsó csepp a pohárban. A film közben többször is visszautalnak rá. Ekkor ismerhetjük meg a legtöbb főszereplőt.  

      Ebben a részben az alapkonfliktusok bemutatása történik, de még aktív mozzanatok nem történnek. Sok a beszéd rész, a csoportosulás, a felkelés említése. Még amikor egy főparancsnok a saját szemével látja, hogy nem fogyasztottak a romlott levesből, hanem a hajón vásárolnak konzerveket is csak nézi Őket, de nem történik dorgálás, csak tovább megy amiből a matrózok azt szűrik le hogy nincs baj.

         Miután a tiszt jelenti, hogy mi történt a hajós kapitányának, az Önmagából kikelve elindul, hogy a hajótaton összehívja a legénységet. Eközben a mosogatókat látjuk, amint az egyikőjük a feliratot olvassa dühösen, elhajítja a tányért. 

    A második részt a legelmentárisabb módon, felirattal vezeti be. A harsonaszó a kezdete. Futva jelenik meg a hajó összes tisztje, parancsnoka és matróza. A kapitány felszólítása feszültséget kelt, de még nem ér a tetőpontra a válság. Amint kijelenti, hogy aki nem lépett előre felakasztják pánikot, látunk az arcokon. Itt jelenik meg először a filmben a matrózok egyéni mimikája. A montázstechnikával előre vetíti a hullákat amint az árbocon lógnak, a matrózok a félnek a tisztek örülnek.  

    Behozzák a vitorlát, amit akkor használnak, ha a kivégzés előtt letakarják az áldozatokat. Ekkor a 30 ember sorsa eldőltnek tűnik, bajtársaik lehajtott fejjel várják a bekövetkezést, egyedül Vakulin áll és mer rájuk nézni. Néhányan már össze is esnek, térdre borulnak a hatalmas ponyva alatt. A parancsnok kiadja a tűzparancsot, de rögtön utána Vakulin Bajtársak! Felkiáltása elgondolkoztatja a lövészeket. Megfigyelésem szerint itt szűnnek meg egységes gyilkoló gépezetnek lenni, és Ők is egyéniségekké vállnak, már nem egy nagy masszának tűnnek, külön is vállnak kissé. A tűzparancs 5ször hangzik el, mire Vakulin „Testvéreim kire lőtök” felkiáltás után teljes káosz keletkezik. Az „Üsd a sárkányokat” után kitör a lázadás. Martózok, és tisztek egymásra lőnek, vízbe dobják, ütik egymást. 

    Ebben a részben még három nagyon lényeges mozzanat van, a pap alakja, aki eleinte pozitív szereplőnek hat (védeni próbálja a kivégzéstől a matrózokat) később semlegesnek (a tiszteket is védi) majd mivel tetteti a halált, fel is néz egy szemmel, már kiesik a néző piksziséből, és negatívnak érezzük. A kereszt jelkép nála, mikor elejti és belefúródik a hajó padlójába a Bolsevik hitetlenséget szimbolizálja vele.

A másik az orvos, aki nem segít Vakulin gyógyításában és a vízbe lökik. A cvikkere pedig csak ingázva lóg, ekkor már tudjuk, hogy a felkelést megnyerik a matrózok.

Végül pedig Vakulin haldoklása, akit az elvakult parancsnok mellbe lő, és a köteleken lóg, bár társai kimentik, mégse éli túl.

Második jelenet vége: „ Aki elsőnek emelte szavát a felkelés mellett, elsőként lett annak áldozata.” A halottat kiviszik az odesszai partra. 
 

Harmadik rész: Odessza 

A polgárok gyászolják Vakulint, akire egy felirat van tűzve: Egy tányér levesért(borscs) ölték meg. Megjelenik a lépcső, sokan felszólalnak, nem akarják elfelejteni bátor tettét. A városba érkezéskor már sztrájk van, és hírük a városban is lázongó hangulatot gyújt.

 „Azt állítottam, hogy a Patyomkin forradalmi és művészeti értéke éppen tiszta filmegyszerűségében van és ennek a hatalmas filmalkotásnak, ott vannak a gyengéi, ahol a filmművészet törvényeit figyelembe nem véve a rendező a kézirat politikai tendenciáit akarja kihangsúlyozni.”

Vitorláson indulnak civilek a Patyomkin felé. Odessza lakói integetnek. Itt két képsík váltakozik, a végére a két téma összekeveredik. 1.Háttér 2.Premier plán

A képek vagy sokkszerűen, vagy események láncolatát követve jönnek egymás után. Egyszerre statikus és dinamikusa képi mondanivalót politikaivá változtatja, a vitorla zászlóra cserélése. – Kovács András Bálint A kortárs filmelmélet útjai c. könyv alapján 

 Ez után következik a lépcsős jelenet, amit a továbbiakban elemzek. 

A végső megoldás a hajón történik, ahol nem tudni, hogy a hajók amik közelednek ellenséges céllal, vagy barátilag csatlakozni akarnak. Az utolsó pillanatig húzódik, izgalmas, és feszültségkeltő, hogy a mellettük lévő  hatalmas hajó tüzelni fog a felhúzott ágyúiból, vagy válaszolnak a „csatlakozzatok” felhívásra. Az egyik matróz még ölelkezve el is búcsúzik társától, de végül feloldódik a feszültség és a flotta, együtt ujjong a felismert szabadság örömén.  
 
  Lépcsős jelenet

 Történet: A lépcsősoron álló tömeg ujjong, örül a felszabadulásnak. A társadalom rétegei mind megtalálhatóak. Az édesanya gyermekével, egy gazdag hölgy cvikkerrel, egy nyomorék fiú, aki valószínűleg a Japán- Orosz háborúban sérült meg, idősek és fiatalok, férfiak és nők egyaránt. Örömüket felszabadultan mutatják ki, beszélgetnek, nevetgélnek, csoportokban állva.

    Hirtelen katonák jelennek meg sorokba rendeződve, ritmikusan előre haladva. Két alapritmus hangzik fel, menetelésük és a sortűz ritmusa dobogva hallatszik. Ebben a pillanatban futásnak ered az eddig nyugodtan, gondtalanul, vidáman álló tömeg. Az előzőleg említett édesanya gyermekét eltalálják. Nem rögtön veszi észre a kisfiú hiányát. Mire visszanéz haldokló fiát, tapossa a tömeg, kicsi kezeit, a hasát végül az egész testét lábak borítják. Elborzadva áll csemetéje fölött, felveszi, és végső kétségbeesésében elindul vissza, felfelé a lépcsőn a katonák felé.

       Közben látjuk az idős gazdag hölgyet, aki valószínűleg tanárnő, hiszen fiatalok csoportja veszi körül. Ő megpróbálja a katonákat emberségre bírni, de ez teljesen felesleges, mert a katonák, egyetlen gyilkoló gépezetté vállnak. Ők eszközök, hasonlítanak egymásra, nincs egyéniségük. Arcukat nem is mutatja, csak hátulról sorban, csizmájukat montírozva és árnyékként látjuk őket.

      Az ezután következő képsor a legmegrendítőbb az egész filmben. Egy babakocsit toló anyuka nem tud olyan gyorsan menekülni, és testével védelmezi gyermekét. Látszik rajta, hogy még mindig nem hiszi el, hogy lehetséges az ok nélküli gyilkolás, de sem babája jelenléte, sem nőisége nem védi meg. Hasba lövik, ami lassú, fájdalmas halállal jár, haláltusája közben pedig meglöki testével a babakocsit, ami elkezd a lépcsősoron gurulni. Mutatják édesanyja halálát, a bébi sírását, az idős hölgy félelmét és elképedését, a fiát cipelő édesanya kivégzését. A képsor akkor zárul, mielőtt a baba kiesne a kocsiból. 

 „Sok film bukott, meg amely a népet, tömeget állította hőséül, de ennek oka, hogy ábrázolásában az ideológiai oldalra koncentrálta. Nem tudták művészeti eszközökkel, drámai akciókkal a közönségnek határossá tenni.”  

 Elöljáróban meg kell említeni, hogy Eizenstein, nem csak profi színészekkel dolgozott, hanem karakterekkel. A hétköznapi életben kereste őket és meg is találta. Ezért sokan megpróbálták a színészeket ellene fordítani.  

 Prokopenko: az édesanya, aki a kisfiával együtt hal meg a lépcsőn. Arca markáns, kaukázusi karakterű. A fájdalmat fejezi ki az arca. Mimikája végig kitűnő nagyon erős jellegű.  

1. Glauberman: a kisfiú. Kitűnik, mikor meglövik édesanyja után, kiált, száján a „Mámá” az utolsó szó, amit kiejt. Végtelenül szomorú és könnyei is kicsordulnak.

N. Poltavseva: a nő cvikkerrel. Az Ő karakterén a legjobban megfigyelhető a változás. Először az értetlenség, később a vágy a változtatásra, majd a végtelen felháborodottság, félelem mutatkozik rajta. – Filmi kontrapunkt, a nő cvikkere megszólalásig hasonlít az orvoséra.

 Beatrice Vitoldi: Az asszony a babakocsival. Hiszi, hogy rá nem fognak lőni. A vésőkig elborzasztó, hogy ilyen is megtörténhet. Ő feladta életét a gyermekéért, testével védte, de nem tudta megmenteni. Egy nőnek ez rosszabb, mint a halál, gyermekét, a saját vérét védte, és ezzel felemelkedik Vakulin szintjére. 

 Ebben a részben a nők kapják a főbb szerepeket. A háború olyan részét jelenítik meg a színészek, amire nem mindig gondolunk, mint velejáróra. A háborúról, nem az jut eszünkbe hogy védtelen nőket gyilkolnak, hanem erős felfegyverkezett férfiak, gépek csatáját. Felháborító, kínos, fájdalmas, szomorú amit ezeken a képsorokon bemutatnak ezek a tehetséges emberek. 

 „ A montázsban széttagolja a tömeget, hogy mint szubjektum érvényesülhessen, ugyanakkor a tömeg összessége számára egyszerű embereket választ ki, individualizált típusokat, amelyek megfelelnek a tömeg egyértelmű jellegzetességének.”

 A világítás, mivel nappal játszódik, nem kap nagy szerepet. A régi orosz filmekhez hasonlóan itt is különleges világítást kap a színésznők arca. Mintha egy belső fény világítana kifelé is, egy magasabb szintre emelés érdekében. 

 Szöveg ebben a jelenetben nincs, a zene határozza meg az egész hangzást.  

 „Ez a kísérőzene ugyanis önmagában új műfajt teremtett, a programzene vizuálisan leolvasható műfaját. Akkor, amikor Edmund Meisel megírta a Patyomkin kísérőzenéjét, egyben ennek a műfajnak is letette az alapköveit. Balázs Béla állapítja meg: „természetes zörejeket igyekeztek zeneileg visszaadni, ha csak a hangszerek adott keretei között is. Újfajta programzene született. De Edmund Meisel már a némafilm korában megtervezte» zörejgépét «, amelyet besoroltak a hangszerek közé. A hangosfilm előrevetette árnyékát.”

 Véleményem szerint ez a jelenet, a színészi játékával, művészeti-ideológiai montázzsal, a kiemelkedő operatőri munkával és zenéjével felemelkedett a legmagasabb posztra, amire felkerülhet. Van, aki egyszerűsége miatt magasztalta, hiszen abban a korban a filmre nem ez volt jellemző. Az akkori néző választhatott a német teátrálisság között, vagy az amerikai moralizáló szentimentalizmus között. Itt nem voltak gazdag dívák, csak a forradalmi tömeg, maga a nép. A szocializmusban kifejezetten csonkították a műveket. A cenzúra jószerivel csak a romantikus, vagy semleges filmeket engedte a mozikba. Sokáig Magyarországon, Németországban abszolút be volt tiltva, néhány helyen teljesen cenzúrázva adták elő. Nem is csoda, hiszen jó néhány nyugati országban tömegek mozdultak meg a film hatására, tüntetésekkel érezve együtt a brutálisan sújtott Szovjetunióval.  

 Nehéz levonni a tanúságot, egy ilyen komoly filmről. A háborúellenesség evidens. Fontosabb a bátorság, mint beállni a sorba, néha akár a saját életünk, testi épségünk árán is, ha egy nagyobb jót akarunk követni. Vakulin, az asszony a babakocsival, a város lakói mind áldozatot hoztak a szabadságért, a következő generáció jólétének reményéért.  
 
 

Amerika feat Szovjetunió  

"Emberként hús-vér vagyok: megvethetnek, elpusztíthatnak. De mint jelkép... jelképként megronthatatlan lehetek. Legyőzhetetlen."

Bruce Wayne- Christian Bale, Batman Kezdődik.

Sokfajta jelkép létezik: katonai, vallási, politikai, művészeti, népi, csillagászati és egyszerű köznapi.

Az emberek már megjelenésükkel jelzik, hovatartozásukat. Rögtön besoroljuk magunkat társadalmi rétegekbe, szubkultúrákba. A ruháink lehetnek márkásak, elegánsak;   de stílusuk is sok mindenről árulkodik, sportolási szokásainkról, zenei ízlésünkről.

A tetoválások is jelképek, amiket az emberek annyira fontos jelnek, jelképnek éreznek, hogy életük végéig a saját testükön hordják.

A Yakuzák tetoválása kulturális. A mintáknak mondanivalójuk is van, általában magukban rejtik klánjuk címerét. Egyes yakuzák karuk körül tömör fekete gyűrűt tetováltatnak, minden egyes elköt jelképezni. Minden moko(maori benszülött) egyedi, s afféle személyi vetett gyilkosság, vagy egyéb bűntett után.

Hovatartozásukat hivatotazonosítóként szolgált. Formája alapján következtethettünk viselője társadalmi rangjára, származására és tulajdonságaira is.

Vallási jelképek:

Az emberek a kezdetek óta imádtak vallási jelképeket, bálványokat. Ezeket ábrázolni kellett, hogy imádkozhassanak hozzájuk. Ma a világ leggyakoribb vallásai a hindu, keresztény(ezen belül katolikus, protestáns), muzulmán.

725-ben nagy botrányt keltett és vallási vitákat, harcokat szított III Leó bizánci császár parancsa, hogy a csodatévő erejűnek hitt khaéli Krisztusábrázolást megsemmisítse. Ekkor kezdődött az első képrombolás, aminek csak Eiriné császárnő törekvései vetettek végett, és a Tridenti zsinattal válik általánossá.

A reformátusok a mai napig nem tisztelnek semmiféle festményt, ikont, sőt még keresztet sem találunk a templom tetején.

Mindenesetre a jelek valóban mindenhol ott vannak, ha kilépsz az utcára, csak Tőled függ, mit kezdesz velük. 

 A vámpírokat ma már mindenki ismeri, de változó, hogy „honnan”. A médiában gyakran láthatjuk őket. Sorozatokban,/ Buffy, Angel, Moonlight, Tru Blood/, reklámokban / Mazda, Siemens/, számítógépes játékokban /Devil may cry, Bloodrayne/, és 1922 óta a filmvásznon is jelen vannak. Beépültek a köztudatba: klubokban gyakorolhatjuk a vérívást; vagy utálhatjuk őket csoportosan. 

Jó néhány elmélet létezik arról, hogy honnan származnak: vannak, akik szerint már a görög mítoszokban is feltűntek, néhányak szerint, pedig Káin a száműzött testvér volt az első, vérívő kegyvesztett; a legelterjedtebb azonban az az elmélet, miszerint az erdélyi Drakula(Vlad Tepes) a vámpírok ősatyja. Kétségtelennek tűnik, hogy a vámpírmítosz eredete több korra és kultúrkörre vezethető vissza, de szinte valamennyi természeti nép mondavilágában fellelhető, sok esetben állatszerű lényként ábrázolva a vámpírokat.

Mégis, az hogy hogyan érzünk a vámpírok iránt egyéni választás; undorodhatunk tőlük vagy akár szerethetjük is őket. Mi emberek mindig is teremtettünk magunk köré ilyen lényeket, hiszen muszáj kivetítenünk félelmeinket. Ahhoz, hogy egészséges személyiségünk legyen, szükségünk van arra, hogy a saját benső félelmeinket fel tudjuk dolgozni. Ehhez, pedig remek eszköz egy vámpírtörténet, amelyben láthatjuk tudattalan rettegéseinket, szorongásainkat. Aki vámpírkönyvet olvas, vagy a vérszívókról készült filmet néz, nem azt a félelmét dolgozza épp fel, hogy az éj leple alatt megtámadja egyszer egy szörnyeteg, hanem a mindennapi élet legkülönfélébb szorongásai múlnak el egy-egy ilyen történet hatására. A lényeg az, hogy a jó legyőzze a gonoszt, és mindenki nyerje el méltó jutalmát. Az új idők új problémái viszont másfajta szörnyeket kívánnak. Ha megnézünk egy modern vámpírsztorit, abban már nem a vérivás a fő motívum, hanem az, hogy a vámpír szerelmes lesz. Sőt, gyakran az áldozat is beleszeret, netán vámpírrá válik maga is. Hiszen gondoljunk csak bele, ma már nem azon aggódunk, lesz-e elég élelmiszer, hanem azon, megtaláljuk-e a Nagy Őt.

Ahhoz azonban hogy megkapjuk a teljes képet, ismernünk kell a vámpírok külső, belső és extra jellemzőit, tulajdonságait.

Először is a vámpírok nem öregszenek, abban az állapotban marad külsejük, amilyenben átváltoztatásukkor volt. Ezen kívül megjelenésükben gyakran van eltérés az átlagos halandóétól:

• Szemek 

Régről ismer a mondás ami szerint a szem a lélek tükre. A vámpíroknak pedig a kárhozat a lelkük terhére lett. általában a piros /Twiligt,Blade/ szemek telítettséget, agressziót jeleznek, míg a különösen világos/Interjú a vámpírral,Underworld/, macskaszerű szemek az éjszakai vadászatot könnyítik meg. Különleges látásukat a legérdekesebben az Interjú a vámpírral--ban éreztetik.

„Kérdezze az eget, hogy mit lát! Ember ezt nem foghatja fel. A szobor mozdulni látszik, mégis mozdulatlan. A világ megváltozott, mégis ugyanaz maradt. „ Louis de Pointe du Lac

• Fogak:

  A vámpír fogak, vagy ahogy az angolszászok mondják: agyarak, a legállatiasabb része a lénynek. Több funkciós, az első és legfontosabb az áldozat bőrének, ereinek felsértése, hogy az éltető nedűhöz jusson, a másik hogy ellenségét vetélytársát elijessze, és néhány ritka esetben az átalakításnál is szerepet játszanak. A fogak típusa sok szempontból különböző; nemcsak méretük, élességük tér el, de az is hogy ki milyen gyakran „hordja”. Vannak akik csak szükség esetén eresztik ki/Underworld, Tru Blood, Angel/, míg mások örökké nyílt fegyverként hordják./Twilight/

• Bőr:

A vérszívók bőre hófehér; ez persze érthető abból a szempontból, hogy nem mehetnek napra, de elméletben az örök fiatalsággal vállalták azt is, hogy testük ugyanolyan marad örökre, így ez anomália.

Extra: Több elmélet is létezik arról, hogy bizonyos vámpírok miért rendelkeznek külön extra tulajdonságokkal. Az alap képességek közé tartozik az emberfeletti erő, gyorsaság, az érzékszervek éles kifinomultsága,sebezhetetlenség de mind ezeken felül a bölcsek, vámpírmesterek vagy a simán kiválasztottak rendelkezhetnek még ezekkel a tulajdonságokkal: telekinézis, elme manipuláció, repülés, animágia/leggyakrabban denevér alakra/, jövőbe látás, emlékek törlése, pyrokinézis, jövőbelátás.

A vámpírok gyakran emberi érzelmeket produkálnak. Mindig boldogtalanok, hiszen életük csak mások halálán keresztül teljesülhet, másfelől pedig szeretteik sorra halnak meg mellettük, hisz a halandókat nem kímélik az évek.

Itt kell megemlítenem, hogy a vámpírokat négy fő csoportba lehet osztani.

Állatias gyilkológép 

Érző/Csábító/„Vega”

Gonosz/Csábító gyilkos

Maffiózós/csoportban öldöklős

 Filmek során végbemehet karakterchange, de a mészáros nem változik csábítóvá. Sok miden múlik az étrenden, hiszen könnyű azt mondani, hogy miért nem csillapítja szomját több emberből gyakrabban, ha nem tud leállni, vagy épphogy ezzel már át is változtatná/Twilight/. Természetesen vámpír és vámpír között is nagy különbség van étkezés terén, van aki egy este három prédát elfogyaszt/Lestat/,míg másnak elég havonta/Edward/, vagy évente egyszer, de akkor habzsi-dőzsi 30 napon át. Nagyon egyszerűen átugrotta ezt a gondot az HBO új sorozata a Tru Blood, ahol a Japánok felfedezték a szintetikus vért ezért, csak a kicsapongók isznak olyan emberből akik nem hagynák magukat amúgy is.

Hogy miért hagyná valaki hogy táplálkozzanak belőle? Nos több okot is adnak rá a vámpírok. Először is a sorozatban szinte mind kiváló és hihetetlenül szenvedélyes szerető, másfelől ezzel olyan kiváltsághoz is juthatunk, mint az ő vérük ivása ami kis mennyiségben drog, nagy mennyiségben pedig gyógyító hatású. De nem ők az elsők akik a vámpír halandó szexuális kapcsolatokat firtatják; Buffy-nak a vámpírvadásznak két vérszívó szeretője is volt. Gyakorlatilag az összes alkotásban a vámpírhímet és az esendő lányt láthatjuk közösülni, egy külön érdekesség van az Underworld 3-ban, ahol egy vámpír - vérfarkas aktust láthatunk. A vérivás maga is egyfajta „misztikus” orális szex, két szörnyen bűnös élvezetet kapcsolva össze. Az interjú a vámpírral–ban túlmenően az összes eddigi vámpír paráznaságon megjelik még a homoszexualitás és a pedofília is.

Az érzelmi túlfűtöttség gyakran az átváltoztatás oka is, hiszen a vámpíroknak kell egy társ létezésük alatt, és az emberek relatíve gyorsan öregszenek. A filmekben változó, az átalakítás folyamata. Van ahol elég a vámpír harapása, de ennél azért általában bonyolultabb. A leggyakoribb, hogy a vámpírok halálközelire szívják ki a kiválasztott embert és utána megitatják velük saját vérüket.

Három kivétel említésre méltó ami erősíti a szabályt, a Twilight ahol a fogukból kikerülő méreg változtatja át a kiszemeltet; a Tru blood ahol bár rendhagyó a folyamat, mégsem lesz vámpír az emberből, ha „készítője” nem alszik vele egy napot elásva a föld alatt; végül pedig a Rémségek cirkusza ahol a halál beállta után a vérszívó körméből származó mérget áramoltatja a kijelölt ujjperceibe.

Annyira beivódtak mindennapi életünkbe, hogy már különböző paródiák is kifigurázzák a vámpírokat: Drakula halott és élvezi, South Park.

Ha pedig eldöntöttük,akár az interneten fellelhető tesztek alapján, hogy szeretjük-e a vámpírokat, akkor magunkba kell néznünk, irigyeljük őket? Esetleg felkeltik vágyainkat? Vagy egyszerűen gusztustalannak tartjuk őket.